Semmi sem történik ok nélkül

Mind sok más egyetemista társam én is költöztem már párszor a két év során...
Első kintlakásos élményem nem sorolható az egyetemi évek legpompásabb emlékei közé...egy rég ismert barátnőmmel költöztem össze, akinek az egyetemi pályafutása 3 hónapnál többet nem igen tartott...na most ez mind oké, hogy ő neki nem jön be ez, csak mi van ha nekem igen és mi van ha én nekem még valahol lakni kellene, hogy minden nap részt vehessek az óráimon...
Sokat nem teketóriázott, januárba haza cuccolt. Mondanom sem kell, csupán ketten laktunk. Hoppácska... ennek fele sem tréfa, 800 lejes bérbe lakni egyedül túlzott luxus lenne, ám valamit tenni kellett, álltam a Marasti-i kis lakásunkban és feltettem a kérdést, Mihez fogjak most?...itt a szesszió a nyakamon, a bér az oldalamon, a lakótársam otthon, a számlák meg a kezemben...
Hogy mit éreztem akkor gondolom nem szükséges felvázolni...
De mint minden dolog az életben ez is megoldódott, kár lenne fokozni a témát és tölteni az oldalakat... mára már csak egy "rossz" emlék...
Pár utcával odébb költöztem, 5 lány társaságába, ahol nagyon jól éreztem magam, sokat tanultam, új barátokat szereztem, emlékekkel, műveltséggel gyarapodtam. Sajnos ez csak egy fél év volt, de sosem akarom és fogom elfelejteni! Hálás vagyok nekik nagyon sok mindenben, bátran állíthatom, hogy életreszóló dolgokat tanultam tőlük.
Szeretem, imádom őket, azaz néhányukat, akik úgy érzem egy teljesen új bejegyzést érdemelnek, ami csak az ők tiszteletükre fog majd íródni.
Folytatnám a címmel, ami igazán egy teljesen más téma kezdete...ha valami közös benne az a költözés...
Újabb év vége, jövőtől költözni kell...Ugyancsak Marast-i lakás, 6. emelet, lift az túl nagy luxus egy olyan tömbházhoz, tehát nincs, bejárati ajtót nehéz zárni, így minden éjszaka nyitva (végülis minek, ki olyan hülye, hogy felmásszon a hatodikra, nekünk is nehezünkre esett), hogy ne beszéljünk olyanról, hogy parkett, grészia, fajánc...ha ha ha, minek az!? Na mindegy, a jelzők az okra akarnak magyarázattal szolgálni, hogy tisztább képet kapjatok a költözés miértjéről!?
Így hát elindultunk egy felfedezésre...újság, internet, telefon...hetekig csak ezt láttam és álmodtam. Négy barátnők voltunk a bátor vállalkozók és a megállíthatatlanok ...
Lakásról lakásra, utcáról utcára jártunk, hogy ez milyen bulis...nem mondom az, az első kettő, de nem az azt követő 50...
Találtunk is nem is, tettszett is nem is... nos milyen problémák jöhetnek: vagány, de drága, jó az ár, de messze van, szép a lakás, de nincs központi, minden megfelelő de messze az Obsession... szóval minden lehető probléma utunkba állt de egyre sehogy sem gondoltunk... jó ár, jó hely, szép lakás, központi, közel minden... de egyszer csak megfogyott a csapat... oké be kell valljuk a sok keresgélés, tanácskozás, jövés menés, nem csak hogy a telefon memóriáját megbolondítja, hanem az emberét is... senkit nem hibáztatok félre értés ne essék, így jött össze és kész. Na de ez is mind oké, csak hogy nekünk kettőnknek menni kellett a régi helyről mivel már bejelentettük a költözést. Hihetetlenül sajnáltam az első emeleti, otthonos meleg lakást, amit olyan nagyon megkedveltem 20 perci beszélgetés közben a tulajjal. Nincs mit tenni ez elúszott... fel is adtuk egy hétig, amikor is aztán újra belegondoltunk, nekünk lakás kell, ha ketten vagyunk ha nem... A kutatás folytatódik. Elő a telefont, elölről mindent... de milyen a sors, jön egy kedves agentias "fiúcska", aki azt mondja talált nekünk egy megfelelőt, (jó bátor ilyet kijelenteni-gondoltam magamban-nem ismer ez meg minket:) ), na de ahogy közeledünk az általa kiválasztott lakás fele kezd ismerősnek tűnni a hely, ránézek a barátnőmre, akinek a gondolatai ugyanott jártak, ahol az enyémek, így meg sem kellett szólalnunk, csupán egy szemkontaktus és a szánkon volt a mosoly. De mentünk tovább, kíváncsian várva mi fog történni, hova visz a "fiúcska"...
Hát oda!!! Megérkeztünk az első emeleti kis otthonos lakásba, amibe oly nagyon beleszerettem de hagytuk elúszni, azaz csak azt gondoltuk... (mert hát ugye itt jön az amikor valamit nagyon akarsz meg is kapod) Igen ám, de a probléma még mindig a "személyzettel" volt... 4 szobás lakásba kellenek a lakók... nem baj, megegyeztünk, hogy este vissza hívjuk. Törtük is magunkat keményen, elég nagy felelőtlenség ketten belevágni, meg hárman is... ide még lakók kellenek. Délután 6 óra, a tulaj 8-ra várta a választ, mivel másnap reggel elhagyta az országot tudnia kellett, hogy kell-e avagy sem a lakás. Nagyon a szakadék szélén álltunk, ott, hogy ismét vissza kell neki mondani, nincs mit tenni, ennyit fizetni nem tudunk, lakókat találni meg nincs idő...
De mire jó az internet, ha mástól nem, hát tőle kértem segítséget, jobban mondva a kmdsz oldalára léptem... első név a listán, akik lakást keresnek Bíborka és Kriszta volt, szépen megfogalmazva, hogy mi is a szándékuk... rögtön felhívtam, bemutatkoztam és elkezdtem a mondani valómat, olyannyira elkezdtem beszélni, hogy Bíborka (ugyanis ő vette fel) még csak szóhoz sem juthatott, mikor aztán befejeztem körülbelül annyit mondott : Tetszik az ötlet... Húú... nem hittem a fülemnek, megbeszéltük, hogy visszahív és hogy várjunk két napot. Nemhogy két napot, hanem még egy órát sem kellett várnunk, 10 percre rá a telefonom kijelzője Bíborka számát mutatta, azzal fogadott, hadd ne várjunk hétvégéig, ők belemennek, és ne keressünk más lakókat...okkkééé... Na most mondja meg valaki, mi ez, ha nem a sors keze!?
Így történt, hogy pár perc leforgása alatt életreszóló barátságot kötöttünk két olyan személlyel, akit nem is ismertünk, életünkben nem is láttunk. Ők azok tehát most, akik feledhetetlenné teszik mindennapjainkat, akikkel igazán jól érezhessük magunkat ebben az otthonos lakásban és akiket nagyon de nagyon szeretünk, akikkel bátran állíthatjuk: Igazi család vagyunk!!!:)