Legkedvesebb barátom emlékére

"Semmi sem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk. Búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk. Búcsút azoktól, akikről azt hittük, sosem hagynak el."



Minden egy kedves este történt...akkor még nem tudtam, hogy egy igazi hőst ismertem meg... akkor még nem tudtam mekkora barátság kezdete ez és hogy mekkora veszteség mindannyiunknak egy ilyen ember nélkül élni.
Egy márciusi estén, Lackó meghívott két barátnőmet és engem filmet nézni, azt ígérte meglepetéssel fogad majd.
Nem igen ismertem én azelőtt, Zsófiék vettek rá, hogy elmenjek velük. Zsófi és Timi edzője volt, ugyanis ők Taekwandozni jártak. Általuk ismertem meg, életem egyik olyan fiú barátját, akitől számtalan felfoghatatlan kérdésre kaptam választ, aki mindig megtudott vigasztalni és akinek társaságába mindannyian jól tudtuk érezni magunkat.
Ez a kedves személy a hetek során egyik legszeretettebb barátnőm kedvese lett, aminek mindannyian nagyon örültünk, igaz eleinte kételkedve a folytatásban, végül kevés idő elteltével belátva...igazi párt alkotnak, ők megtalálták egymást egy életre.
Zsófi és Lackó... mindenki így ismerte, elválaszthatatlanok lettek és abszolút összhangban éltek együtt. Itt kezdődött egy baráti társaság igazi érzése, hogy tartozunk egymáshoz, hogy fontosak vagyunk mi barátok egymásnak és hogy bármikor számíthatunk egymásra... bármikor bármiben.
Minden a legnagyobb békében és szeretetben ment köztünk...programokat szerveztünk...úszni jártunk, korcsolyázni mentünk, ahol Lackó tanított újra jégre állni, kis iskolás korom óta nem korcsolyáztam, színházba jártunk, sétálni mentünk, szülinapokat ünnepeltünk, boldog ünnepeken együtt voltunk...
Lackó volt az egyetlen legjobb fiú barátunk, Zsófi igazi kedvese, aki a legszeretettebb barátnőnket a tenyerén hordozta, leste óhajait és akit Zsófi is ugyan olyan nagy szerelemmel szeretett... mi kell nagyobb boldogság egy barátságban, mint látni, hogy akiket szeretsz tökéletes boldogságban élnek és ennek te is részese lehetsz nap mint nap. Ez egy olyan barátság lett, amit mindannyian beláttunk... lassan nem tudtunk élni nélkülük, ott voltak a mindennapjainkban, ott voltak mindenhol...jóban és rosszban egyaránt.
És miért van az, hogy ilyen kegyetlen az élet?????????????...hogy mikor minden a legszebb és a legnagyobb rendben megy, amikor az ember a legszebb korát éli, 24 évesen...akkor jön a legnagyobb csapás, ami egy pillanat alatt lerombolja az életet...ledönti a hatalmasra épített múltat, a megtervezett jövőt... Meghal egy "hatalmas", pótolhatatlan barát, igazi hős, szerelmes ember...
Lackót elveszítettük egy életre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
OLYAN EMBER VOLT A MI BARÁTUNK, AKIRE BÁTRAN KIJELENTHETJÜK PÁRJA NINCS A KEREK FÖLDÖN!!!
Minden egyes szót, gondolatot a legnagyobb,legmélyebb tisztelettel írom...csak az Ő tiszteletére és legszeretettebb barátnőmére, aki elvesztette élete szerelmét és akinek minden nap egy küzdelem...küzdelem a hiányérzettel,a visszahozhatatlan boldog évekért...NAGYON SZERETLEK TITEKET!!!

Egy lélek távozott Tőlünk, Hiánya, a mai napig érződik Ez kellett, hogy meggyónjuk bűnünk? Valami véget ért és valami kezdődik Egy élet nélküle, egy fájdalmas út...


Milyen furcsák vagyunk mi emberek..."nem lássuk" ami nap mint nap a szemünk előtt történik, elmegyünk az olyan dolgok mellett, amiért később mindenünk oda adnánk, hogy bár egy napra visszahozhassuk, nem mondjuk ki az olyan dolgokat, amiket később, mikor már késő, minden percben mondanánk, nem mutatjuk ki a szeretetünket, érzéseinket a kellő képpen, amikor ugyanis minden nap megtehetnénk ... ha belátjuk, ha nem... ezek vagyunk!!!
Hát nem különös ???
Elválaszthatatlan barátság, elveszített barát, megtörés, fájdalom, együttérzés ... és végül mégis meginogunk!!!

"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."

" Ha a beszélgetést tekintjük a dalszövegnek, a nevetést a zenének, az együtt töltött időből így lesz sláger, amelyet bármikor szívesen meghallgatunk, anélkül, hogy megunnánk."