Régóta fontolóra vettem már ezt a lépést de valahogy sosem volt elég bátorságom belekezdeni, azaz blogot indítani... hogy miért is, erre saját magam sem találok választ, csupán csak magyarázata lehet...nem volt elég bátorságom.
Na de most megtettem és bevallom öszintén, mint minden más kezdet ez is elég nehéznek bizonyul...noha nem a létrehozása hanem a virtuális megszólalásom.
Nem mindenki ismer...szeleburdi, akaratos, céltudatos lány vagyok, akiről lehetne még jelzőket sorolni, de úgy gondolom hadd jöjjön rá mindenki maga erre és ne én, hanem aki ismer döntse el, mit is gondol rólam.
Szeretek mindenbe belevágni és azt véghez is vinni, na persze ez nem mindig és minden esetben sikerül, viszont keményen tartom ahoz magam, hogy mindent meg lehet csinalni, csak IGAZÁN akarni kell. Sokféle elképzelésem van a jövőmröl...de sokszor meginogok, elbizonytalanodom és lehetetlennek tartok dolgokat, amikoris aztán életem legkedvesebb és legszeretettebb személye állít talpra, az édesanyám és tartja előttem a legerősebb mondatot, amihez oly keményen ragaszkodom mégis emlékeztetnie kell rá. Egy beszélgetés vele és úgy érzem enyém a világ...


Sokféle embert ismerek, bátran állíthatom azt is, hogy sok barátom van, akiket szeretek és tisztelek...mindenikük egy kicsitt más, mindenki másban jó vagy rossz...ahogy ez egy sokatmondó idézetben is megfogalmazódott már:“Senki sem tökéletes, ám egyedül rossz, ezért olyannak kell elfogadni mindenkit, amilyen, és úgy kell tenni, mintha észre sem vennénk a hibáit.”
Bolondító érzés mindent szívre venni, tudom és vallom ám ezek ellenére sem tudok változni...érzékeny tipus vagyok, aki minden kis dolgot szivére vesz, próbálok csiszolni a hibámon, mert belátom, hogy ez egy hiba, de nagyon nehéz...
Sokat jelentenek számomra a barátok, főleg a legközelebb állók...az olyan személyek, akiknek bármikor gátlás nélkül sírhatom el mindenféle bánataim, akiknek örömmel mesélhetek a boldogságaimról és akik ugyan így gátlások nélkül tárulkoznak ki előttem.



Ami a szívemen, az a számom, szeretem önmagamat adni és olyan személyek társaságába lenni, ahol ezt meg is tehetem.
Különbözőek vagyunk mi emberek...éppen ettől érdekes az ismerkedés és a barátkozás... Vannak olyan emberek, akik megítélnek és vannak olyanok, akiket én ítélek meg, ettől világ a világ, ami persze nem minden esetben szép, dehát minek titkolni ha ez az igazság, mi nők már csak ilyenek vagyunk!:)
Próbálom elfogadni magam olyannak amilyen vagyok és jól érezni magam a bőrömben, ami sajnos,-bár a látszat eléggé nem azt mutatja- nagyon nehezen jön össze.
Lassan mindent elárulok magamról, amit nem igazán szeretnék így úgy gondolom most van itt a pillanat amikor zárom soraimatÍ